2015. március 9., hétfő

Hallókészülék csere



Szegedre kellett utaznunk, letelt a 6 év, kicserélték a hallókészüléket.
Nucleus 6-t kaptunk.
Cs.-nak állítottak rajta, halk volt.
Figyelj, legyen a te táskádban is:
2 db akku
akkutöltő, hozzá a vezeték
távirányító nagy és kicsi, hozzá töltő
szárítódoboz, hozzá vezeték
szárítótégla
4 db szárítótabletta
külön-külön leírás

ami nincs: pótzsinór, pótmágnes

Tapasztalat:
Szintén úgy voltunk vele, ha van az új, máris az kell.
Autóban jobban tudunk beszélgetni, akkor is, ha nincs a scan program bekapcsolva.
Gyorsabban válaszol Cs.


Szárny-nyesés






Ez a bejegyzés arról szól, hogyan megy el a  gyerekek kedve a tanulástól, iskolától.
Az én fiam már nagy csoportos korában iszonyat mérges volt, hogy még nem tud olvasni, nagyon készült az iskolába. De a lelkesedés nem tartott sokáig…
Elsős volt, amikor a tanító néni félrehívott. Egy olvasmányt vettek, ami a testvérekről szólt. Az én kisfiam mindent tudni akart, ezért megkérdezte, kinek van az osztálytársai közül testvére, kinek nincs. Ezzel sajnos nem jót cselekedett, mert megzavarta az óra rendjét.
A másik ami rosszul vette ki magát, a gyerekek moziba mentek és őt nem vitték magukkal(!!!). Azért mert hallókészülékes, és hogy mi van ha problémája van. Az osztályfőnök nem ajánlotta fel, hogy menjek el én is moziba velük, inkább úgy döntött maradjon itthon az én gyerekem. Persze ezt az indoklást később mondta. Mit tettem én, mint szülő? Igen, legszívesebben leordítottam volna a pedagógus fejét, de nem tettem. Helyette a család beült az autóba és elmentünk moziba. Ráadásul egy roppant érdekes film volt: Delfines kaland.
Ez a történet Winterről szól, a delfinről, akinek amputálják a farokuszonyát.
Ez a film is tanító jellegű (lenne), hogy segítsünk egy bajba jutotton, egy fogyatékoson. Lássuk be, elég szomorú film lett volna, ha csak úgy magára hagyják szegény delfint.
Volt még egy eset…. A napközisek biciklizni mentek. Ezt megtudva csatlakoztak hozzájuk a menzások is. Az én gyerekem ebből megint kimaradt, a pedagógus nem jól kezelte a helyzetet. Említettem szülői értekezleten, ha Jakabka nem mehet biciklizni, Ödönke miért mehet?




2014. november 28., péntek

Olvasni, vagy nem olvasni...



A múlt héten több elgondolkodtató eset történt.
Egyik ismerősöm mesélte hogy a középsős kislánya már azt tanulja az óvodában, több-kevesebb. Ő nagyon örült hogy a kislány hibátlanul megoldotta.
A másik ismerősöm egy videót osztott meg. Kislánya most kezdte az első osztályt, már olvas.
Erre én annyit reagáltam, egyik szemem sír, a másik nevet.
Nevet, mert örülök minden kisgyerek/gyerek sikerének, de…
Az iskolák elvárják hogy az elsős kicsik, már Karácsonyra megtanuljanak olvasni.
Miért kell?
Ez az én gyerkőcömnél is így volt, akkor sem értettem. Bocsánat, lehet hogy én vagyok a tudatlan.
Miért kell terhelni a piciket már oviban?
No és az elsősök? Még csak most léptek ki az ovi kapuján, de már belekerültek a mókuskerékbe.
Én sok V.T. írást olvasok, egyetértek vele. Mindig ha kézhez kapom a heti újságomat, biztos hogy az első amit elolvasok az ő írása.
Szerintem nem kellene nyüstölni, hajtani a gyerekeket. Valaki vagy szeret olvasni, vagy nem, ne vegyük el még idő előtt a kedvüket tőle.


2014. október 15., szerda

Kísérletezzünk!

Bizonyára azt gondoljuk, hogy ez nagyon egyszerű. Vízből jég, jégből víz lesz. De én azt mondom, jobb ha a gyerkőc megtapasztal dolgokat, jó ha meg tudjuk neki mutatni.
Így tettem én is. Á. éppen aludt, ezért mi tudnunk kísérletezni. 
Először megérintettük a vizet, érezze milyen érzés (nem mintha nem tudná :-) )
Aztán formába öntöttük a vizet.

 Betettük a hűtőbe, kicsit vártunk.
Nézd meg, fogd meg mi lett belőle. Jég!
Folyékonyból szilárd.
Melegből hideg.
 

Egy kis földrajz....



A 7. osztályban különvált a természetismeret, biológia és földrajz lett.
A könyvet igazából csak a képek miatt forgatjuk. Nekünk szükséges a sok képi segítség.
A földrajz, biológia, fizika könyvünk attól a kiadótól van, aminek hála az égnek van az a klassz netes felülete, hogy sok képet és 3D bemutatókat tudunk nézni.
Földrajz tanulás:
Szerintem az a lehető legegyszerűbb, ha a neten keresünk vaktérképet.



Afrika: Itt bejelöltük a határokat, tájakat, folyókat. Színekkel az éghajlatokat.
 
Szintén a határokat, tájakat, nagyobb városokat jelöltük.